Kívánságkút

Kívánságkút

image

A magyarok ősi eredet, hit és mondavilágában az Öreg Isten egyenlő az ősi végtelennel (röviden Ősten), világmindenséggel, természettel. Megszemélyesítése a Nap, melynek fényéből született meg a Kárpát-medencében, Földanyánk méhében a MAG árok (magyarok) NÉPE, ahonnan idővel szétáradt, és ahová aztán mindig vissza is tért. A tűz a teremtő Ősten ereje, amely által kapcsolatba lehet vele lépni. Ha valami el-ég benne, akkor az közvetlenül hozzá, az ég-be, a menny-be száll. Ha kérés, kívánság, imádság érkezik hozzá, és azt jónak ítéli, akkor azt szerencse formájában teljesíti. A jó kívánság sosem valami konkrét dolog, hanem valaminek az elérése vagy megélése, amihez támogatást kér az illető magának, másnak, vagy másoknak. A teljesülést nagyban elősegíti, ha cserébe valami Őstennek tetszőt felajánl, mondjuk, hogy terjeszti az Ő létezésének igaz jóhírét.

Valamikor, regős régen,
Még az ősök idejében,
Eme helyen csoda történt,
Tudd csak meg a történetét!

Erre járt egy fáradt vándor,
Fiúból volt vagy tán lányból,
Ki tudja, ez most nem lényeg,
Jobb az, ha tovább mesélek.

Megpihent és tüzet rakott,
Nem túl kicsit, nem túl nagyot.
Evett-ivott, amit hozott,
Az Őstenhez fohászkodott.

Megköszönte, hogy itt lehet,
Élheti ezt az életet,
Kérlelte Őt, még segítse,
Szerencsében részesítse!

Volt egy külön kívánsága,
Belerótta kis faágba,
Mire a Nap is leszentült,
Teste, lelke elszenderült.

Pirkadatkor nyílott szeme,
Csodálkozott, nem értette,
Ahol este láng lobogott,

Reggelre már kút ragyogott.

Tekintetét dörzsölgette,
Álmodik tán, azt hihette,
Amikor egy hang megszólalt,
“Várom a kívánságodat!”

Az ágacskát megkereste,
A mélységbe leengedte,
Víz helyett az tűzbe esett,
Elégett és a mennybe ment.

Nemsokára eltűnt a kút,
De valóságot rejt a múlt
Mindazoknak, akik hisznek
A régi igaz meséknek.

Ha az Ősten úgy akarja,
Teljesül a szíved vágya.
Az életben nincs véletlen,
Bízva bízz a szerencsédben.

Írta: Varga János Veniam

Ugyanez rovással: Kívánságkút (rovás)

Videóversben:

Elmondja, Oliver White:

Elmondja, Sövegjátró Áron:

image 2
image 3

A Kívánságkút hivatalos facebook oldala: Kívánságkút

FELHASZNÁLÓI SZABÁLYZAT

Ezt a verset (Kívánságkút) és a hozzá tartozó ismeretterjesztő szöveget, csak és kizárólag Kubik Ádám Zoltán használhatja fel gazdasági tevékenységre a szerző és jogtulajdonos Varga János, írói nevén Veniam írásos engedélyével. Más személy(ek) részére tilos gazdasági tevékenységre, haszonszerzésre felhasználni a szerző írásos engedélye nélkül! Aki ezt megszegi, az ellen kártérítési eljárás indul. Minden más jellegű felhasználás engedélyezett.

Kattintson egyet, hogy mennyire tetszett:

Kattintson a csillagokra!

Arány: 4.8 / 5. Értékelték: 24

Még nem szavazott senki 🙁 Legyen Ön az első 🙂

Köszönjük, hogy értékelte a bejegyzést!

Lentebb görgetve újabb olvasnivalókat talál!

A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.

Figyelmébe ajánljuk:

  • Apró pók pont

    A verset magas fokon illusztráló rajz elkészítése nagy kihívás volt számomra! 😀 Jön-megy, korhol Mit sem…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Csak akkor jó

    Elfogott a bú, a bánat, Úgy vágyódom teutánad! Nekem már csak akkor jó, Ha veled vagyok…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Tagfelvétel

    A Veniam verses oldal tagfelvételt hirdet! Így szeretné becsempészni szívekbe a rímet. Azért, hogy az embereknek…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Úgy adsz

    Úgy adsz nekem kedvet, Hogy tán nem is sejted. Elég, ha egy kicsit Foghatom a kezed….

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Kolibász

    Ide mász, oda mász, Ilyen ez a Kolibász. Ide bújik, oda bújik, Dorombolva dörgölődzik. Fel a…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Nálam ti nyertetek

    A dal 2019-es versenyén indult Deniz – Ide várnak vissza című dala is, amely a nagy…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.