Ócska verseim
Időnként felbukkan egy-egy olyan kritikus személy, aki szinte támadást intéz némely Veniam iromány vagy rosszabb esetben, irományok ellen és látszólag elfogadható okokra hivatkozva, valójában szakmai hozzáértését fitogtatva csapást mér rá, rájuk.
Olyan is akad, aki még ennél messzebbre is megy és a véleményébe rejtve, engem, mint „elkövetőt” emleget.
Már megszoktam és nem is bánt az ilyesmi, annak ellenére, hogy szerintem nem ezt érdemlem azért, mert ingyen és jó szándékkal mindezt szabadidőmben cselekszem! Viszont válasz nélkül hagyni nem biztos, hogy jótékony. De felelni sem könnyű, ugyanis nehéz, sőt lehetetlen megértetni az illetővel, hogy más szemszögből látjuk a költészetet. Míg Ő szakmailag szinte szétzúzza a verset és úgy elemzi azt, addig én olvasói figyelemmel fordulok felé, megpróbálom megérteni, átérezni, a rímeket és az esztétikát előnyben részesítve az élményt befogadni. Szerinte a szakmának kell megfelelni, szerintem magamnak és az olvasóknak, amelyek közül én is csak egy vagyok, hála Istennek, tehát a hétköznapi embereknek, akik fenntartják a szakmát és ezt az egész világot, amiért legalább, egyenrangú tisztelet érdemelnek! Hát ennek köszönhetően születhetett meg az alábbi vers, mely mostantól talán megfelelő válasz lesz az ilyen esetekben!
Én az ócska verseimet
Önmagamnak írom,
Nincsen velük különösebb
Dicsőséges célom.
Én az ócska verseimet
Szerelmemnek írom,
Amennyire telik tőlem,
Ameddig csak bírom.
Én az ócska verseimet
Családomnak írom,
Jó tudnom az örömüket,
Boldogságnak hívom.
Én az ócska verseimet
Olvasóknak írom,
A „szakmai” ítéletet
Inkább rájuk bízom.
Én az ócska verseimet
Az Istennek írom,
Nevére is megesküszöm,
Tiszta a szándékom.
Én az ócska verseimet
Szívemből kisírom,
Nem cselekszem semmi mást, mint
Azt, ami a dolgom.
2019.11.29.
Ajánlott videó:
