Körforgás

Csak vendégek vagyunk a saját testünkben, egy rövid időre alakot öltött lelkek, s végül ugyanabba a végtelenbe simulunk vissza, amelynek azelőtt is a részei voltunk. Ez a vers és dal az útról és a természetbe való hazatalálásról szól: arról, amikor a lélek leveti terheit, a test pedig eggyé válik a tájjal, a széllel és a földdel. Vajon létezik-e megnyugtatóbb gondolat annál, hogy nem megszűnünk meg létezni, hanem részesei leszünk a mindenségnek?

Lemossa szennyem az ég,
Ringatja testem a víz,
Szárítja könnyem a szél,
A tavasz messzire visz.

Látja a lelkem a Nap,
Perzseli testem a tűz,
Hallja a hangom a hegy,
Értem az értelem küzd.

Fájdítja szívem a múlt,
Vállamra hullik az ősz,
A tegnap ma elavult,
Jön a jövő, mi legyőz.

Beissza vérem a föld,
Én leszek lassan e táj,
Fű, fa, virág a sok zöld,
Engem legeljen a nyáj!

2023.09.13.

A versből készült dal: