Titkos fejezet

Az alább olvasható levél, szerelmünk korai csodás korszakból való, melyre mi oly szívesen emlékezünk vissza és amely kapcsolat azóta boldog házassággá érett.

Én kedves, édes, bolondos, Napsugaram!
Nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzád ma már többet, varázslatos kincsem, szívem huncut megmentője.
Olyanokat tudnék most ide vésni, amik felérnének ezer szerelmes férfi díszes vallomásával, hidd el, és talán mindent örökre megváltoztathatna, már most ettől a perctől fogva, tudom biztosan!
De még nem lehet.
A végsőkig vissza kell fognom magam.
S teszem mindezt magunkért, mert azt szeretném, hogy az innen most kitörölt szavaim, akkor keljenek majd igazibb életre, amikor már megerősödve, bizton állsz mellettem, teljes szerelembe öltözve.
Tudom ezek most nagy szavak, de ki kell mondanom, mert oly közel vagy most hozzám, hogy szinte érzem igéző tested lágy sóhajait, hallom tiszta szíved őszinte lüktetését, ahogy azt súgja, hogy szeretsz, valóban szeretsz, tényleg csak engem.
S ez olyannyira jó, boldogító érzés, amelyre már oly régóta vágytam, hogy magát a reményt is temetni kezdtem, miszerint, ebben a csodában még valaha is részem lehet.
Vagy csak ábrándozom csupán, nem tudhatom biztosan, de bárhogy is, nem szégyellem soha, senki előtt, újra és újra bevallani, hogy félek, és ez is én volnék.
De félelmem nem gyávaságból táplálkozik.
Oka nem más, mint hogy a szívemnek oly fontos, végső csatákat, mit bátran vállaltam igazinak hitt hölgyekért, a döntő pillanatban mindig örökre, menthetetlenül elveszítettem.
Ez számomra több volt, mint bukás, vagy csalódás.
Árulás volt mind!

Legyen most elég ennyi tündöklő Napsugaram.
Csak szólni áhított szívem a szívedhez és vágytak szavaim érinteni az én gyöngyvirágom lélektükrét.
Azt kérem tőled, hogy onnan folytassuk majd legközelebb, ahol nem sokkal ez előtt abbahagytuk, és ne pedig innen.
Legyen ez egy titkos fejezet a mi emlékkönyvünkben, amiről sohasem beszélünk majd.

A téged teljes szívéből szerető nagy(költ)Ő-d.

2012.12.28.1:30