A kis varázsló
Hogy mik meg nem történnek!
Janika akkoriban már néha képtelen volt delente aludni egy kicsit, ahogy azt az ő szerető édesanyja szerette volna. Azon a késő nyári vasárnapon is így történt, mikor pedig megpróbált neki hozzá kedvet csinálni az egész család úgy, hogy mind a hárman lefeküdtek az ágyra, kanapéra, azt mutatva csendesen milyen jó is ilyenkor egy kicsit lepihenni. Jancsika ezt látva megtört és bár érezte nem fog menni neki az alvás, mégis engedelmesen odabújt anyukájához. Sokáig próbálkozott, hol erre, hol arra fordult behunyt szemekkel, de sehogy sem tudott elszunnyadni, így lemászott az ágyról.
Látta, hogy ezt igazából senki sem vette észre, mind békésen szuszogtak körülötte. A szobából kimenni nem mert, ezért olyan játék után nyúlt amivel csendesen, felkeltés nélkül el lehet játszani a szőnyegen.
A Rodolfó bűvészkészlet már nem volt meg teljességében de még rejtett magában ezt-azt. A poharak, zsetonok, kártyák még megvoltak, úgyhogy ezekkel kezdte képzelete halkan játszatni két kezét. Kis idő után azonban unni kezdte magát és feltűnt neki, hogy nincs meg a legfontosabb dolog, a varázspálca. Nem sokat keresgélte, inkább készített egyet. A fekete filctoll másik végére is húzott egy fehér kupakot és így már el is készült az új kellék. Nagyon meg volt elégedve ötletével és máris érezte magában a gyülekező varázserőt. Már csak a mutatványt kellett kitalálni. Ránézett az öreg szőnyegen fekvő üres poharakra és eszébe jutottak azok a szép színes kis műanyag golyócskák, amik már sajnos elvesztek a készletből, és amik úgy hasonlítottak a kedvenc cukorkájára, amit ritkán vesznek neki. Viszont erről emlékezetébe ötlött, hogy megint kapott helyette olyat, amilyet utál és azzal helyettesíthetné a mutatványhoz hiányzó elemeket. Úgy érzem a történet itt megköveteli tőlem, hogy elmondjam eme cukorkás félreértés valódi okát. Jancsika azt hitte kedvencének neve a Duna kavics ezért mindig azt kért és azt kapott. De sajnos tévedésben élt mert amit ő igazából szeretett az a Francia drazsé volt. Ez a félreértés, később rendeződött, amikor Jancsika megtanult olvasni.
Na de visszatérek a szőnyegen törökülésben varázsolni készülő lelkes kisfiúhoz.
Az első, teljesen egyszerű poharat leborította és az aljára azaz a tetejére halkan egy adag cukorkát helyezett ami kissé ugyan zörgött de nem ébresztett föl senkit. Ugyanúgy rátette a következő poharat az előzőre, s ezzel elfedte a Duna kavicsot amelyből a második emeletre is jutott. Ezt még egyszer megismételte, így háromemeletnyi pohár között két lépcsőházban vártak az édességek a nagy varázslatra. Kezébe vette a maga „kovácsolta” pálcáját és lassan körözni kezdett vele a pohártorony felett, közben a szokásos, ismert frázisokat mondogatta halkan szinte már magában, türelmesen. Abrakadabra, csiribú-csiribá, de nem történt semmi. Megállt és törte a fejét mit csináljon most. Felidézte azt a kedves látogatást amikor nagybátyával akit mindenki Öcsinek hívott, olyan jól eljátszottak és ő akkor egy csomó varázsigét tudott, amire most olyan jó volna emlékezni. Hát újra nekilátott és megpróbálta. Mondott ő mindent össze-vissza miközben becsukott szeme előtt a filctolla csak úgy rótta a köröket a cukorkás poharak felett és egyszer csak, olyat hallott, hogy legbelül tényleg megijedt. Meredten ült levegőt se vett miközben a poharak alól kiszűrődő cukorkák zörgését hallgatta. Nem tartott soká talán hét-nyolc másodpercig de az a kisfiú már majdnem félt.
Mikor csend lett kinyitotta a szemét amely most akkora volt mint az éjjeli telihold. Sebesen levette az első poharat és a cukorkák nem voltak ott, levette a másodikat és ott sem voltak. A harmadikat már nem merte olyan gyorsan felemelni, csak lassan megfogta. Tudta, hogy az alá nem rakott egy szemet sem ezért üresnek kellene lennie. Aztán összeszedte bátorságát és hirtelen azt is felemelte.
A lélegzete is elállt.
Az összes rögös, rücskös cukorka, ami ott lent összegyűlt az most szétgurult a szőnyegen. Nem hitt a szemének, érezte, tudta hogy itt most valódi csoda történt.
Mit sem törődve a zajjal felpattant és megpróbálta felébreszteni édesanyát, majd édesapját és nővérét is , de ők csak zavartalan szuszogtak tovább.
Nem értette a kis varázsló, hogy mi ez az egész.
Úgy fél óra múlva mire ámultan összepakolt lassan ébredezett a család és ő rögtön elmesélte a még kába fejeknek ami történt amíg ők egy jót szundítottak.
Anyukája csak annyit mondott neki – Ügyes vagy Janika.
2012.09.02.