Áldott gyermek

Áldott gyermek

Áldott gyermek

1977 március 20-án este, a tavaszi nap-éj egyenlőség idején jöttem e világra. Mindez, akár már két isteni szerencsének is vehető, hiszen a számmisztika szerint, az életszámom 11, ami mesterszám, és jó előjel, csakúgy, mint a fény és a sötétség földi egyensúlya, amely szintén kedvező, és fontos küldetést, érdemi sorsot, s jövőt sejtető körülmény. A nevem szintén annak számít. Legalábbis erre következtetek abból, amit magamtól tudok róla, miszerint a vezetéknevem egy ősi gyógynövénytermesztő törzstől származik, s csak később lett egy másik, ma már kihalóban lévő mesterségé, az utónevem pedig, a mai formában bibliai eredetűnek mondható. De ha mindez még nem volna elég szerencsés létjel, akkor negyedikként azokat a pluszként kinőtt fogakat tudom említeni, amiket esztétikai okból idejében eltávolíttattam, azok ugyanis táltosjelnek vehetők.

Szóval áldott gyermek révén az ember azt hinné, neki minden egyből sikerül, könnyen megy az életben, és gond nélkül boldogul minden helyzetben, s területen. Ezekkel szemben a valóság az, hogy volt, amikor az életben maradásért fajuló küzdelmet vívtam, és kevés dolog valósult meg könnyen, vagy ment gond nélkül a mögöttem lévő negyvenhat évben, amikor is ezt a visszaemlékezést írom magamról, melynek valódi, kiváltó oka számomra is rejtély. Talán nem is szükséges tudnom ahhoz, hogy lejegyezzem, egyszerűen csak ezt kell cselekednem valamiért.

Hát legyen úgy!

 Már három esztendeje voltam e világon és éltem a világom Mogyoródon, egy akkor még poros kis pestmegyei faluban ahol a Dózsa György út 1 szám alatti, nagyszülői házban laktunk, úgy ahogy akkoriban a legtöbben, szerény körülmények között. Édesanyám aznap ment először dolgozni, miután a születésem óta otthon volt velem, mely idő alatt őrangyalként vigyázott rám minden gyermekkori bajban és betegségben. Az egyik legérdekesebb, amit elmesélt az volt, hogy kezdettől fogva nagyon sírtam, szinte fulladásig, mikor fürdetéskor hozzámért a víz, ezért orvosi tanácsot is kért, de nem tudtak neki segíteni. Ő viszont nem adta fel, és mikor egy kis ruhácskát rajtam hagyva kezdett el fürdetni, megtörtént a csoda. Hang nélkül mosolyogva adtam tudtára, hogy így jó, és biztonságos nekem. Na, de visszatérve arra a bizonyos munkába menős napra, édesapám, aki okleveles galambász, mint minden nap, egy időre a padlásra ment, hogy ellássa a galambokat. Én, a hatéves nővérem, és az édesanyámat helyettesítő őrzőangyalunk, Mariska néni, akit nagyon szerettünk, a konyhaként is szolgáló előszobában voltunk, amit a biztonság kedvéért nem sokkal azelőtt rendeztek át és láttak el új gáztűzhellyel, nehogy bajunk essen véletlenül. Ezek tudatában édesanyám viszonylag nyugodtan mehetett dolgozni. Tisztán emlékszem arra, hogy boldog voltam. A helyiség közepén álló asztalka körül kerekeztem a kis háromkerekűmmel, mivel kint nem lehetett. Egyre gyorsabban és nagyobb ívben róttam a köröket, miközben élveztem a kisodródást és a „száguldást”. Aztán egyszer csak, filmszakadás.

 Amikor a látásom, és hallásom egy időben kezdett visszatérni, akkor tudatosult bennem, hogy most már egy szirénázó mentőautóban száguldok tovább. A mentős beszélt is egy keveset hozzám, majd megint elsötétült minden. Ami ezután következett, arra csak pillanatképekként emlékszem. Egyedül fekszem egy fehér szobában, bénultan és kábultan. Néha bejönnek hozzám, fehér ruhás emberek. A szobába nyíló ajtón lévő kisablakon ismerős arcok néznek.
Nem vagyok tudatomnál, de azt érzem, hogy sok idő telik el.

Fájdalomra nem emlékszem. Aztán egy napon arra ébredtem, hogy nem nagyon tudtam ki vagyok. Mintha minden, ami feldereng, csak álmom lett volna. A ház, a bicikli, anyukám puszijai, apukám nevetése, nővérem mosolya, Mariska néni kedvessége, mind-mind csak fantáziálásnak tűntek nekem.
Ahogy javult az állapotom, számomra úgy sűrűsödtek a látogatások, de valahogy mégsem tűntek olyan ismerősnek a hozzám érkezők, mint, akikre emlékeztem. Végül eljött a hazabocsájtásom napja és elhagyhattam második megszületésem helyét, a Madarász utcai gyermekkorházat. Idővel a tudatom teljesen kitisztult és a kiesett idő okozta sebet begyógyította az anyai, apai, testvéri szeretet.

Na, de lássuk tényszerűen is mi történt valójában azon a bizonyos napon:

„Egyre gyorsabban és nagyobb ívben róttam a köröket, miközben élveztem a kisodródást és a száguldást”, mikor az egyik kanyarban annyira megdőlt a bicikli, hogy elestem vele az új gáztűzhely előtt, amit a nagyobb biztonság kedvéért raktak oda, és amin éppen az aznapi vacsora forrt, amely ennek hatására éppen felém borult és tartalma javarészt rám dőlt. Valószínűleg Mariska néni lélekjelenlétének köszönhetően menekültem meg akkor először, aki az égbehasító üvöltés közepette felkapott, hogy hidegvíz alá tegyen, közben kitépte a testembe olvadt műszálas ruhát. Apám az üvöltést hallva lesietett a padlásról, és mikor látta mi történt elrohant mentőt hívni. Ekkor már ájult állapotban voltam. A mentő gyorsan kiért. Itt tértem először magamhoz a baleseti sokkból. A kórház égési részlegére kerültem, ahol Dr. Baksa József lett az új őrangyalom, aki minden tudását latba vetve küzdött azért, hogy életben tartson, és helyre hozzon.  Akkor menekültem meg másodszor. Édesanyám aznap sokat öregedett.

A munkahelyéről nem haza, hanem a korházba kellett mennie, ahol közölték vele, hogy a kisfia, akit annyira óvott és féltett, most élet és halál között van.
Senkinek nem kívánom azt, amit akkor Ő átélt.

A fájdalommal teli első napok, hetek lassan teltek, mire elmúlt az életveszély. Ekkor láthatták először a szülők, a külvilágtól elzárt, steril helyiség ajtóüvegén át gyermeküket, aki a fehér szobában, gépekkel, állványokkal körülvéve az ágyhoz kötözve, csövek ölelésében kábultan fekszik. Csak hosszú hónapok múltán lehetett mindezen enyhíteni, mely időszak egy hároméves gyermek életében, még trauma nélkül is sebeket hagy a lelkében, ha elszakad családjától. Aztán pedig éppen a visszailleszkedés lehet az, ami sebeket okoz. Furcsa viselkedés, idegenkedés, dührohamok….
De a szeretet végül minden sebet begyógyít és így is történt.
Akkor menekültem meg harmadszor.

A testem 32 %-a megégett. A nyak, váll és a hát érintett leginkább. A gyors beavatkozásoknak, az őrangyaloknak köszönhetően nem történt tragédia. Az általános iskolában ugyan csúfoltak emiatt, de más hátrányom nem származott belőle. Dr. Baksa József a baleset után 16 évig volt a kezelő orvosom, aki még tíz plasztikai műtétet hajtott végre rajtam, mígnem felnőtt lettem. 2001-ben hunyt el. Sosem felejtem el milyen kedves volt velem.

„A szeretet minden sebet begyógyít.”

 Én áldott gyermek vagyok, de nem azért mert szerencsés csillagzat alatt születtem, vagy, mert a születésem dátuma arra utal, hanem azért, mert olyan őrangyalaim voltak, s vannak, akik szeretnek, és mindig időben érkeznek, bárhogy is alakuljanak a körülmények.

 

2023.09.24.

Kapcsolódó vers: Végső válasz

Print Friendly, PDF & Email

Kattintson egyet, hogy mennyire tetszett:

Kattintson a csillagokra!

Arány: 5 / 5. Értékelték: 2

Még nem szavazott senki 🙁 Legyen Ön az első 🙂

Köszönjük, hogy értékelte a bejegyzést!

Lentebb görgetve újabb olvasnivalókat talál!

A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.

Figyelmébe ajánljuk: