Atika

Atika

Atika

Tanmese, nem csak felnőtteknek.

Mesénk egy átlagos poratkáról szól, a láthatatlanul kicsike Atikáról, aki ott poroszkált az ágyon anyukájával, atkamamával és testvéreivel, Katikával és Antikával. Atikának jó étvágya volt, és falta a finom falatkákat, ahogy azt minden nap szokta. Ezzel még nem is lett volna baj, hiszen ennie minden élőlénynek kell, ha már létezik. Az élethez pedig ugyebár mindenkinek joga van! A gondot azzal okozta, hogy a súlytalanul könnyű láthatatlanul kicsi kakija úgy szálldogált mindenfelé, mintha szárnya lenne, amire az emberek egy része allergiás, tüsszög, könnyezik és vakaródzik miatta Súlyosabb esetben betegséget is okozhat. Atika erről mit sem sejtett és boldogan élte, falta tovább világát, amikor arra lett figyelmes, hogy a dunyha dombok mögül valami hatalmas és nagyon ijesztő dolog közeledik feléjük. Anyukájára nézett és látta rajta a rémületet. Csakúgy, mint testvérei szaladni kezdett felé és már majdnem odaért óvó ölébe, mikor az ár utolérte és elsodorta Őt. Nem telt bele pár perc és Atika ugyan olyan halott kis állatka lett a nagymosás közben, mint többmillió társa.
Tanulság: Légy ember, vagy csak egy állatka, éld úgy az életed ezen a Földön, hogy ne szard össze a környezeted mindenféle szeméttel, mert ha az megelégeli, és allergiás lesz rá, vagy netán beteg tőled, akkor megszűnhet az élethez való jogod, és elpusztíthat téged az Isten tisztító özönvize úgy, ahogyan az Atikával történt.

2023.09.26.

Kattintson egyet, hogy mennyire tetszett:

Kattintson a csillagokra!

Arány: 4.9 / 5. Értékelték: 9

Még nem szavazott senki 🙁 Legyen Ön az első 🙂

Köszönjük, hogy értékelte a bejegyzést!

Lentebb görgetve újabb olvasnivalókat talál!

A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.

Figyelmébe ajánljuk:

  • István király üzenete (összefoglaló)

    „Bizonyos írások egyszerre több, akár nagyon fontos, rejtett üzeneteket is magukba foglalnak, közvetítenek az utókor számára,…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Tisztelt Szabó Róbert

    Az alábbi levelet minden lehetséges formában eljuttattam az érintettnek, azaz Rob Schneidernek! Tisztelt Szabó Róbert (Rob…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Áldott gyermek

    1977 március 20-án este, a tavaszi nap-éj egyenlőség idején jöttem e világra. Mindez, akár már két…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Az amulett titka (összefoglaló)

    „Az emberiség egyik, s talán a legfontosabb tárgyi lelete az 1961-ben Erdélyben, Tatárlakán talált agyagkorong, amely…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • Kazahsztáni rokonaink

    Három hölgy lépett oda a könyvekkel és versekkel megterített asztalhoz. 🙂 Bólintással köszöntek, majd a középen…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.
  • 6.oldal

    A Bibliai történeteken keresztül, melyek emberiek, a teremtőnk mindenre megtanít minket, ha hagyjuk és befogadjuk az…

    A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.