Egy volt osztálytárs levele
Kedves volt általános iskolai osztálytársaim!
Köszönöm, hogy rám is gondoltatok, mikor meghívtatok az osztálytalálkozóra, ami persze természetes. Elnézéseteket kérem, amiért nem veszek részt ezen az eseményen, de hogy miért nem, az kiderül eme levélből, amely alapján már remélem meg fogtok érteni engem. A veletek eltöltött idők során sosem tartoztam a kedvelt, sem pedig a népszerű személyek körébe. Mindez engem sohasem zavart, ami viszont igen a hosszú hetek, hónapok, évek alatt, hogy csak nagyritkán telt el úgy nap, amikor ne bántottatok volna azért, mert külsőleg nem voltam, olyan egészséges, mint ti és ezzel megkeserítettétek a hétköznapokat. „Forradtnyakú csirke!„
Ezt hallhattam a leggyakrabban tőletek, épektől, szépektől és népszerűektől (meg mindaztoktól, akik közétek akartak tartozni), csak azért. mert más voltam, mint ti. Biztosan magatokra ismertek! Ezen, a szinte rutinná vált bántáson kívül, mellyel mindenki előtt megbélyegeztetek, folyamatosan megaláztatok, más egyéb, sokszor komolyabb, szívtelenebb és kegyetlenebb módokon tapostatok a lelkembe, ami rosszabb volt, mintha a fizikailag tettétek volna. Sosem adtam igazi okot rá, hogy így viselkedjetek velem és ti mégis gonoszak voltatok, a testemen látható égési sérülésem miatt. Ebben leltétek örömötöket, ez volt az egyik szórakozásotok nektek, kik kívül, épek, szebbek voltatok és különbnek véltétek magatokat. Talán még most is így vagytok ezzel, és azóta is mindent megtesztek a népszerűségért, látszatért, hogy jól szerepeljetek és érvényesüljetek az életben. Ez a mostani esemény is, ilyen lehet, amely megint csak arra jó, hogy ti eldicsekedhessetek magatokkal, milyen jól néztek ki és azzal, mitek van, mire vittétek az életben, milyen a házatok, kocsitok és hogy merre jártatok már a világban.
Az iskolai évek alatt persze azért voltak jó napok, pillanatok is, de csak elvétve és véletlenül, mikor elfelejtettetek bántani. Ezeket szeretném megköszönni nektek! Köszönöm! Őszintén és szívből, mint ahogyan ez a levél is született. Az őszinteség a tisztelet jele, és ez igaz még akkor is, ha kéretlen és mondjuk kicsit illetlen, amiért elnézést kérek, de jobb kint, mint bent, ahogy mondani szokták. Na és nem csupán csak magam miatt teszem, hanem mások, miatt is, akik szintén tőletek szenvedettek. Ők mind a néma sorstársaim, akik nevében most én szólok! Sőt, utat is szeretnék mutatni azzal, hogy nem csupán sértettként szólalok meg, hanem itt és most nyilvánosan bocsánatot kérek valakitől, azért, amiért gyávaságból párszor a bántalmazók mellé állva, én is rontottam az Ő helyzetén vagy, csak mert hagytam, amit vele műveltek! Bocsáss meg B. Tibor nekem kérlek! Féltem és gyáva voltam! Szívből bánom!
De nehogy azt gondoljátok, hogy én vagyok az első, aki ezt megteszi ezért azt is elmesélem, hogy évekkel ezelőtt, felbukkant egy közületek az életemben és megtette ugyanezt irányomban! Bocsánatot kért és kapott is tőlem! Mi tagadás, nagyon jól esett. Számomra Ő lett a példa arra, hogy megváltozhattok, ti épek, szebbek és népszerűek. Legalábbis remélem! De tudjátok mit? Már nem haragszom rátok és megbocsájtottam nektek, sőt most így utólag ennyi idő távlatából úgy érzem, erősebbé váltam azáltal is, amin miattatok keresztülmentem és elszenvedtem. Megedződtem, és felkészültebbé váltam, mire felnőtté értem és már jó ideje boldog ember vagyok, teljes életet élek, mindenem megvan, és senkivel nem cserélnék a világon! De mivel nem biztos, hogy másnál ez így lesz és megerősíti majd az efféle közösségi lelkiterror, ezért azt kérem tőletek, a most némán tűrők és szenvedők nevében, hogy mindazt a gonoszságot, amit elkövettetek, azzal tegyétek jóvá, hogy figyeltek a gyermekeitekre, nehogy ugyanezt tegyék másokkal bármely okból! Komolyan kérem ezt tőletek és mindenkitől!
Mentsétek meg az ártatlan lelkű gyermekeket attól, hogy lelkileg sérült, boldogtalan felnőttek legyenek. Nekem se sokon múlott. A lélekre nincsen protézis.
A teljes igazsághoz még hozzátartozik az a kisebb csoda is, hogy akadt az osztályban olyan, aki mégis barátkozott velem kicsit. Neki külön köszönöm a szép emlékeket, melyek miatt egyáltalán lehet némi jó érzésem is, ha erre az időszakra visszagondolok. Ő is biztosan magára ismer, igaz Norbi? Tudjátok az az érdekes, hogy az iskolán kívül, és miután veletek együtt elballagtam ilyen mélységű lelki terrort sehol nem tapasztaltam az életem során, amit csak azért kaptam volna, mert egy nagyobb égési sérülés van a testemen. Hogy miért nem mentem más osztályba, vagy iskolába, arra pedig egyszerűen az a válasz, hogy mert attól féltem, ott még rosszabb is lehet, hiszen az alteregóitok, mindenütt ott vannak. Erre már akkor rájöttem. Ugyanezen okból nem szóltam a felnőtteknek sem, csak édesanyám sejthetett, érezhetett valamit, leginkább talán akkor, mikor kórházba is kerültem egyszer, ahol a diagnózis szerint valami lelki ok válthatta ki a szúró érzést a mellkasomba, amely miatt kivizsgáltak.
Hát ezért nincs kedvem se most, se máskor a jövőben elmenni egy általánosiskolai osztálytalálkozóra sem és asszisztálni ehhez a színjátékhoz. Mindemellett, szívből kívánom, hogy érezzétek jól magatokat és az Isten tartson meg titeket egészségben testben és lélekben is.
Egy volt osztálytársatok
2021.02.23
