A holtak lázadása

A holtak lázadása

A holtak lázadása

Az emberiség krónikája – második fejezet

  1. február 7.

Az emberiség kétszáz évvel ezelőtt a létezés teljes sötétségébe süllyedt. A ”civilizáció” végét, nem a háborúk, betegségek vagy a környezetszennyezés okozta, hanem a tökélyre fejlesztett és globalizált technika zsarnoki felhasználása. Amitől a boldog élet beteljesedését remélték, az fegyverként szolgált az egész planétán végigsöprő pusztításban, amely az elmét és a lelket, menthetetlenül a mélybe taszította és azóta is ott tartja. Az irányítást azok a ”fenntartók” gyakorolják, akik maguk is foglyaivá váltak ennek az ”embertelen”, irgalmat nem ismerő világuralmi rendszernek. Ahol korábban öröm és bánat egyaránt jelen volt, mára már nincs ki emlékezzen arra, milyen szép is volt régen ez a bolygó, mielőtt a Zombik földje lett. Az emberiség ébren álmodja lidérces önmagát, örök körforgásban a düh, harag és indulat korszakában. A súlyos túlnépesedés felélt mindent, amit ez a bolygó adhatott, így a kényszer szülte megoldás, miszerint más planétát kell találni a fennmaradáshoz, létfontosságúvá vált. Mikor egy, a hajdanán éltető földre hasonlító új éggömböt végre sikerült meglelni, a létezés csodájával és gyönyörűségével való szembesülés, megdöbbentő erővel sújtott le a halottnak hitt lélekre. Ez az önfelismerés, felért egy ébredéssel és még egyszer utoljára mindent megváltoztathat, nem csak itt a földön, hanem az egész univerzumban, s melynek révén fény derülhet a mindenség legnagyobb rejtélyére. Így lehet a valódi létért vívott utolsó küzdelem:

A holtak lázadása

Szív és az ész,
Ébredni kész,
Könnyeket ejtve
Harcolni mész!

Hús és a vér,
Életre kél,
Erő a kézben
Bosszút ígér!

Törik a jég,
Borul az ég,
Kegyetlen tömeg
Láncokat tép!

Bomlik a rend,
Robban a csend,
Őrjöng az ember,
Semmi se szent!

Tombol a nép,
Pusztul a gép,
Mindenki tudja,
Eljött a vég!

Nincs irgalom!
Nincs kegyelem!
Önmagát faló
Veszedelem!

 

2014.02.02-07.


Nézd meg videóversben és utána kattints az előzményre, vagy a folytatásra!

 

 

Előzmény:

Az emberiség krónikája – első fejezet – A Zombik földje itt:
http://www.veniam.hu/vers155

Folytatás:

Az emberiség krónikája – harmadik fejezet – Az élet öröksége itt:
http://www.veniam.hu/vers160

Print Friendly, PDF & Email

Kattintson egyet, hogy mennyire tetszett:

Kattintson a csillagokra!

Arány: 5 / 5. Értékelték: 7

Még nem szavazott senki 🙁 Legyen Ön az első 🙂

Köszönjük, hogy értékelte a bejegyzést!

Lentebb görgetve újabb olvasnivalókat talál!

A szerzõ köszöni, hogy olvasta szerzeményét! Ha tetszett, ossza meg másokkal és hívja meg ismerõseit, hogy legyenek õk is az oldal kedvelõi.

Figyelmébe ajánljuk: