Örökifjú szabólegény

Örökifjú szabólegény

 

2014.05.16.

Tisztalelkű, ártatlan fiúcska voltam, mikor egy napsugaras szép napon megismertem a három szabólegény kedves, tanulságos, történetét.
Kikerekedett szemekkel és gyermeki mosollyal figyeltem, ahogy önfeledten dalolászva vándoroltak a szerencse poros útjain, kéz a kézben, ők hárman: Selyem, Pamut és Cérna!
Ez utóbbi, egyenesen a szívem közepébe!

Paudits Béla, őszinte „játékával”, örök életre hívott egy szeretetreméltó vékonyka szabólegényt, aki azóta is él, virul és egyre csak ölti az igazságot, becsületet, varázslatot ebben a romló, dicstelen, álnok világban!

"Ne azt nézzétek, hogy arany! Annál sokkal nagyobb kincset adtam néktek: az igazságot! Mert tudjátok meg: ha evvel a tűvel, cérnával megvarrtok egy ruhát, aki azt felveszi, csak a színtiszta igazságot tudja mondani!
Nagyon becsüljétek meg, amit kaptatok! És egymást is.
Mert külön-külön nem mentek semmire. Csak együtt van erejük!
De az aztán annál hatalmasabb!"

Attól a pillanattól fogva az a vidám barátságos figura, számomra eggyé vált az őt megelevenítő művésszel, és oly mélyen belém ivódott ez a kép róla, hogy azt már semmi sem tudja megváltoztatni!
Pedig elég sok idő telt el azóta és a világ is jócskán megváltozott!
Más lett az értékrend és akárhogy csűrjük-csavarjuk, az oka, hogy mindent csak is pénzzel mérnek. Még a régi értékeket is! Ádáz küzdelem folyik az élet minden területén és aki gátlástalanabb az jobban boldogul, s könnyebben érvényesül ebben a rabszolgatartó társadalomban.
Így fordulhat elő, hogy egy ilyen különleges adottságú, tehetségű színész, akinek számtalan szép, s felejthetetlen élményt köszönhet a tisztelt publikum, manapság szűkölködve él.

Az örökifjú szabólegény kijátszotta szívét és elfáradt!
Betegség gyötri a testét és a lelkét. Ez utóbbit a csalódottság kínzó gyötrelme!
Mivel nincs több „haszon” belőle, ezért mellőzték személyét, sőt saját színésztársai is elfordultak tőle!
Nem hiszem, hogy ezt érdemli, még ha mondjuk hibát is vétett, ami valljuk be mindannyiunkkal előfordul!

Maradandót alkotni annyi, mint másokban tovább élni!

2018.06.28.

Talán egy időben érkező, kiérdemelt Kossuth-díj még megmenthette volna.
Ez volt az első gondolat, mely eszembe jutott, mikor olvastam a hírt.
Paudits Béla meghalt.
De ez nem történt meg, mint oly sok más sem minek kellett volna annak érdekében, hogy az amúgy elkerülhetetlen végső óra minél távolabb kerülhessen tőle. Egyedül a lányával való utolsó, feloldozást jelentő találkozás jutott neki. Legalább ennyi.

Persze utólag már mindenki szépen beszél róla és megemlékezik felőle. Még azoknak is van bőr a képükön, akik kerülték Őt, elzárkóztak tőle mikor bajba került. Szomorú és már-már kegyeletsértő ez az álszent viselkedés.
Legalább a végakaratát tiszteletben tarthatták volna az örökifjú szabólegénynek!


Született egy vers, 2014-ben,"Ha mered!" címmel, Paudits Bélának ajánlva, amely most itt olvasható:
http://www.veniam.hu/vers166

 

Értékelje a verset, hogy mennyire tetszett: 
Átlag: 5 (1 szavazat)